top of page
Keresés

Spirit Esports a TOP 4-ben az MNEB MLBB nyári szezonjában!

Izgalmas és történelmi szezonon vagyunk túl a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság (MNEB) első mobiljáték-ligájában, a Mobile Legends: Bang Bang (MLBB) versenyében. A Spirit Esports a TOP 4-ben végzett, így biztos résztvevői leszünk az őszi szezonnak is – és ez óriási hír a csapatnak, valamint minden szurkolónknak!

Ez az első alkalom, hogy mobiljátékos bajnokságban szerepeltünk, ami teljesen új terep volt számunkra és szurkolóink számára is. A rengeteg kihívás ellenére sikerült bizonyítanunk: a kitartás és a fejlődés meghozta gyümölcsét.


Sorsdöntő utolsó forduló – „do or die” helyzet

Az alapszakasz utolsó fordulóját az utolsó helyről vártuk, de a tabella olyan szoros volt, hogy egy győzelem a 4. helyet jelenthette – ami automatikusan a rájátszást is biztosította. A csapat hatalmasat küzdött, és bravúros 2-1-es győzelemmel megszerezte az idény első sikerét. A szezon során sok nehézséggel kellett szembenéznünk, de pont a legjobbkor állt össze minden, és kihoztuk magunkból a maximumot.


Mi vár ránk ezután?

Az alapszakasz lezárult, de nincs megállás: a rájátszásban dől el a végső nyári szezonbeli helyezésünk. Célunk, hogy még jobb eredményt érjünk el – akár a dobogót is megcélozva! Kövessetek minket a megszokott csatornákon, hiszen a mérkőzések hamarosan folytatódnak!


Köszönet a támogatásért!

Ez az eredmény nem jöhetett volna létre a Jet Travel támogatása nélkül – hálásak vagyunk, hogy mellettünk állnak ezen az új, izgalmas úton.


Szurkoljatok továbbra is nekünk a rájátszásban is! Hajrá SPIRIT! #SPIRIT #JEtTravel

 
 
 

1 hozzászólás


newt91100
szept. 21.

EZ MIND JETIP ÉRDEME

Kedvelés

info@spiritesports .hu

  • Twitch
  • Facebook
  • Discord
  • X
  • Instagram
bottom of page