top of page
Frissítések
Keresés


CSAK MEGVAN AZ ÉREM MLBB CSAPATUNKNAK IS!
A hétvégén az MLBB csapatunk részt vett a Szuper Kupán 🏆🔥4. helyezettként jutottunk be, és már a rajtnál egy nem túl fényes képpel kellett szembenéznünk… Az alapszakasz egymás elleni mérlege: – 0/4 az egyik (későbbi győztes) csapat ellen ❌ – 0/3 a másik ellen ❌ – 0/2 a harmadik ellen ❌ Vagyis egyetlen egyszer sem sikerült győznünk egyikük ellen sem. Mindez úgy, hogy a kupa előtti napon Turbo, az egyik kezdő játékosunk egy sürgős fogászati műtéten esett át, így nem tudta vál
Olivér Szabella
4 nappal ezelőtt1 perc olvasás


Szenzációs szezont zárt a Spirit Esports – három játékban is döntősök vagyunk a Magyar Szuperkupán!
Véget ért a 2025-ös Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság (MNEB) idénye, és fantasztikus eredményekkel zártuk az évet. Négy csapatunk is versenyben volt, és mindannyian kiváló teljesítményt nyújtottak – sőt, történelmi bravúrnak lehetünk tanúi, hiszen három különböző játékban is bejutottunk a Magyar Szuperkupa offline döntőjébe! Rainbow Six Siege – két csapat, két bronzérem Idén két R6 alakulattal indultunk: az I. osztályú MAIN , valamint a II. osztályú Academy csapatunkkal. Mind
Olivér Szabella
nov. 24.2 perc olvasás


Spirit Esports: Beindult az őszi szezon!
Vége a nyárnak, és a Spirit Esports csapatai teljes gőzzel vágnak neki az őszi szezonnak. A játékosok energiával, elszántsággal és...
Olivér Szabella
szept. 25.1 perc olvasás


Félidős helyzetjelentés – erős rajt után új igazolásokkal az őszi szezonra
A tavaszi és nyári szezonok lezárultával érdemes egy pillanatra megállni és összefoglalni, hol is tartunk most. Bár hivatalosan ez az...
Olivér Szabella
szept. 2.1 perc olvasás


Spirit Esports a TOP 4-ben az MNEB MLBB nyári szezonjában!
Izgalmas és történelmi szezonon vagyunk túl a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság (MNEB) első mobiljáték-ligájában, a Mobile Legends: Bang...
Olivér Szabella
aug. 26.1 perc olvasás


Ezüstérem a Baron Cup III. LAN döntőjén – büszkén zártuk a nyarat!
Múlt szombaton rendezték meg Magyarország legnagyobb League of Legends versenyének, a Baron Cup III-nak a LAN döntőjét, amelynek az...
Olivér Szabella
aug. 5.1 perc olvasás


Elrajtol az MNEB egyik legizgalmasabb ligája – indul az MLBB-szezon, és mi is ott vagyunk!
Hatalmas izgalommal jelentjük be, hogy elindult az MNEB (Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság) legújabb szezonja Mobile Legends: Bang Bang...
Olivér Szabella
júl. 25.1 perc olvasás


TOP 3-ban a Spirit Esports LoL-csapata a 3. Baron Kupán!
Győzelem a Delta Fire ellen – bejutottunk a legjobb három közé! Óriási örömmel jelentjük be, hogy League of Legends csapatunk bejutott a...
Olivér Szabella
júl. 21.1 perc olvasás


Nyári versenyhírek a Spirit Esportstól – Vegyes eredmények, teljes fókusz
Ahogy korábban is írtuk, csapataink a nyáron sem pihennek – és ez most sem volt másképp. Rocket League és Rainbow Six: Siege alakulataik...
Olivér Szabella
júl. 17.1 perc olvasás


Spirit Esports újra a Rift-en – indulunk a Baron Kupán!
Örömmel jelentjük be, hogy Spirit Esports új League of Legends csapattal tér vissza a kompetitív LoL világába! 🎮 A 2025-ös Baron Kupa...
Olivér Szabella
júl. 13.1 perc olvasás


Új csapattal, új játékban indul a Spirit Esports: itt a Mobile Legends: Bang Bang keret!
Büszkén jelentjük be vadonatúj Mobile Legends: Bang Bang keretünket , amely készen áll arra, hogy részt vegyen a közelgő Magyar Nemzeti...
Olivér Szabella
júl. 10.1 perc olvasás


Spirit Esports – Rainbow Six Siege csapatunk nyáron is fókuszban marad
A Spirit Esports nem ismer pihenőt – és ez alól Rainbow Six Siege csapatunk sem kivétel. Az off-szezonban is aktívan versenyzünk, célunk...
Olivér Szabella
júl. 9.2 perc olvasás


Spirit Esports Rocket League: Edzésben tartva az off szezonban – indulás a GCT#4 bajnokságban
A tavaszi szezon emlékezetes kihívásokat hozott Rocket League csapatunk számára. A Spirit Esports egysége több megpróbáltatáson ment...
Olivér Szabella
júl. 8.2 perc olvasás


Heti összefoglaló – Újra pályán a Spirit Esports!
A múlt heti rövid szünet után ismét izgalmas napokat tudhat maga mögött a Spirit Esports – csapataink újra pályára léptek, és mindent...
Olivér Szabella
jún. 23.1 perc olvasás


Spirit Weekly #23 – Szebb jövőt!
📅 Véget ért az alapszakasz – jöhet a rájátszás! 🚗 Rocket League csapatunk is befejezte az alapszakaszt a héten. Két mérkőzést...
Olivér Szabella
jún. 10.1 perc olvasás


🔥 Heti Lángoló – Csak egy SPIRIT maradhatott!
📅 Sziasztok Spiritek! Ezúttal egy kicsit rövidebb heti összefoglalóval jelentkezünk, hiszen a héten „csak” Rainbow Six: Siege csapatunk...
Olivér Szabella
jún. 2.1 perc olvasás


„Igazi Spirit vs. WiLD hétvége” (megint) – Eredmények a hét fordulóiból
Mozgalmas hétvégét zártunk a Spirit Esportsnál, hiszen Rainbow Six: Siege és Rocket League csapataink is pályára léptek, méghozzá nem...
Olivér Szabella
máj. 26.1 perc olvasás


Spirit győzelmek a HUNESZ Nemzeti Bajnokság 7. szezonjában! | Heti összefoglaló
Mozgalmas és eredményes hétvégén vagyunk túl a HUNESZ Nemzeti Esport Bajnokság 7. szezonjában: három mérkőzésen léptünk pályára, két...
Olivér Szabella
máj. 11.1 perc olvasás


Spirit vs Wild – Magyar „El Clásico”-val indult a szezon
Hivatalosan is elrajtolt a 2025-ös Rainbow Six Siege szezonunk, méghozzá egy igazi rangadóval. A Wild elleni mérkőzés mindig különleges –...
Olivér Szabella
máj. 10.1 perc olvasás


Egy nap a reflektorfényben – ilyen volt a Spirit Esports médianapja!
Április végén végre sort kerítettünk az év egyik legfontosabb eseményére: megtartottuk a Spirit Esports hivatalos médianapját ! Ez...
Olivér Szabella
ápr. 29.1 perc olvasás
bottom of page





